Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

Nem voltál szomorú, csak igen fáradt.
Mostanában mindig ilyennek látlak.
Hangod gyenge volt, erőd egyre fogyott.
Csak ágynak ne essek –mondogatod -.

Türelmed jóságos -, hogy szinte fáj nekem.
Tudom, nagyon szenvedsz kedvesem.
Most megyek; te bágyadtan mosolyogsz felém.
Jó kezekben maradsz, és már van remény.

Mosollyal felelek: holnap itt leszek.
Ne gyere minden nap – fárasztó neked.
Nekem jobb így, hisz te is ezt tetted.
Az első estém oly magányos nélküled.

Enni sincs kedvem, s egyedül semmihez.
Üresen a háznak még lelke sincs talán;
Fáj a hiányod, és szörnyű a magány.
Élned kell! Kedvesem, imám égbe röppen.

Gondolatom feléd küldöm most, az éjben.
Az ablakom is sötét, nem látok csillagot.
Rád gondolok, míg álomba zuhanok.
Találkoznak megint, lám a gondolatok.

Egymást erősítik, szállnak tovább - hiszem.
Jó éjt s hitet, és reményt - Kedvesem!

Nyírbogdány.2016. október.16.