Ó, a köd égi opál,
légies tej a tájon,
szűziesen imponál:
fátyolban leng a bálon.

Mert bál van: ég a földdel
flörtöl, szférák zenéje
hömpölyög, s méla könnyel
néznek egymás szemébe.

Vándor, aki ködbe lép,
annak szűk lesz a világ.
Homály kúszik – csöndje szép,
s körben képzelt kalyibák.

A köd rejtő oltalom,
magány ritka közege –
de lepel a holtakon:
vesztőhely a közepe.

2017.01.24.  Csorba Tibor