Szomorú fűzfának
lehajlik minden ága,
nem gondozott kertnek
elhervad szép virága.

Csókodnak zamatát
nem érzem ajkamon,
oly régen kaptam tőled
már én is hervadozom.

Öntözzed ajkamat
csókodnak hevével,
lelkemet tápláljad
szívednek hevével.

Lelkünk harmóniája
belőlünk dobban,
egybe fonódó testünk
érzi ezt egyre jobban.

Álmoknak éjszakáján
csukódnak a szemek,
majd ködbe vesznek
boldog nagy szerelmek.

Varga István. Barcs – 2016.