Ha leszáll a hegyen a köd,
eltűnik a fény. Árnyékok mögött
az ősz, hulló levelek közt matat.
szél táncát nézi, s a bogarakat.
Csodálatos, ahogy az apró
ködszemcséken csillog a napfény.
A Mecsek kőszikláin át,
hogy lássam, bukdácsolok én.
Egy óriási szélfuvallat,
elfújta a ködtemetőt,
és megláttam a fényudvart,
s benne egy gyönyörű nőt.
Messzi volt. Fátyolruhában
furcsán lengette kezét.
A szaladó köd elárulta,
nem nő volt, csak fa-derék.
A szemem, ó, a szemem
hát így becsapott engem.
Pedig gyönyörű volt az a derék,
ködfaágak, s hitt menedék.
Mosolyomban a nap fürdött.
Elhittem, hogy elmúlt a tél
toronyóra időt ütött,.
eszembe jutott: szerettél.
