(József Attila születésnapja)

Hát ennyi volt csak az élet!
Utókor állít csak emléket
Rideg betontömb a sírja
Emlékvirág a koszorúja

Mi őrizzük, mint a lángot
Míg élt, megakarta váltani a világot
Szegények sorsának kenyerét ette
De lobogott benne a lánglelke

Elment, mert nem bírta tovább
Ránk hagyta félteni a hazát
Nem akarta, hogy idegené legyen az ország
Istenes lelkét, bizony elhallgatták!

-Attila, ha tudnád!
Mennyit szenved most is hazád!
Hazaszerető lelkünk, most is megtapossák
Szenved itt idős és gyenge
Csak hitünkben reménykedve!

Felsőfokon tanítottad bizony az ifjúságot
Verseidben bátran kimondtad az igazságot
Az ország most is nagy gondban szenved
Hazafiságra kell tanítani gyermekeinket!

Szeretet még akad, csak össze kellene fogni
Kenyér is kevés, iskola gondol a diákra
Sok éhes száj, szegénység borult otthonára
A nélkülözést nehéz megszokni
Földjeink termését, idegen aratja, veti

Hazánk még van, de, ha nem vigyázunk
Földjeinket eladják, ha rosszul strázsálunk
Természeti erők is sújtják az országot
Amerre tekintek tengert látok

Édes anyanyelvünk felejtik idegenbe
Fiainkat a megélhetés küldi végtelenbe
Ha nem vigyázunk elfogy ifjúságunk
Mi korosak meg nagyon útban vagyunk

Kitántorog most is a nép, nem csak Amerikába
Szerte szaladt minden irányban, a nagyvilágba
Idegen nyelven beszélve, keresik a garast
Feledik szép nyelvünk a magyart!

Reményünk az van, ha Isten meghallgat
Hozza vissza kitévedt fiainkat
Magyar, úgy sem találja más honban helyét
Itthon kell megosztani keserű kenyerét

Költészet napja lett József Attila születése napja
Magyarság neki, így a tiszteletet megadja
Küzdelmes sorsát itthon megélte
Nehéz örökséget hagyott a nemzetre!

2O13.O4.11.Mosonmagyaróvár.