Szabad-e sírni kóbor felhők alatt,
hol könnyeket önt az elmúlt pillanat,
hol sóhajt súg fülembe a könnyű szél,
hol a remény is csak reményt remél.

Túlcsordul a szerelemtől öreg szívem,
de nem hallja lelkem már senkisem.
Csak nézem, miként esik szét ez a világ,
Bármit teszek, az csak hiú ostobaság.

Hiába mormoltam magamban neved,
ejtettem kóbor, nehéz felhő könnyeket.
Sose voltál más, csak ábrándos álom,
Így múlok csendben el ezen a világon.

TM