Csak egy röpke csalóka álom, mi volt az életem,
felejthetetlen csókodra mégis, így emlékezem,
ujjaink egymásba fonva, kószáltunk az éjszakát,
távolról zeneszó hangzott, hallgattuk dalnok dalát.

Ott akkor azon a feketés, kéj bódult éjszakán,
hol millió csillagvirág pislogott a kupolán,
nedves forró ajkaddal, szívembe vésted suttogón,
előtted leszek mindig, ott fenn a fényes dobogón.

Könnyeket ne ejtsél értem, egy voltam a sok közül,
verseim előtted némák, ezt hagytam én örökül,
gondolatok szavakba öntve, kitártam életem,
hangosan olvasd el őket, leszel szövetségesem.

Vándorlásodkor találkozol jókkal, gonoszokkal,
de az út porát ne szívd magadba, az telt mocsokkal,
ha néha megpihensz majd, terebélyes tölgyfa alatt,
sok fa közül azt válaszd, mert a lelkem abba szakadt.

Keserédes a lelkem mikor e sorokat írom,
megkockáztatom, száraz könnyeimet ide sírom,
egyedül vagyok, oly egyedül az emberek között,
hiába van család, vagyok mégis egy hajótörött.

Sokak szemében panaszként hatnak ezen szavaim,
de ezek nekem utolsó megmaradt aranyaim,
értetlenség, rám meredt villámokat szóró szemek,
ugye nem nagy a kérésem, csak az hogy tiszteljenek.

Nekem az írás a vers, mint egyedi alkotásom,
hol kiteljesedhet szerelmetes rímes varázsom,
szóvirágokkal festem meg feltört gondolataim,
ahogy lassan lépkedek éveimnek grádicsain.

Könnyeket sír az őszi hajnal, névjelét letette,
október az érett szőlőt, már bornak szüretelte,
így hordókban érik, a vörösbor tüzes zamata,
mint a szeles őszi alkonynak zenit pillanata.

Évszaka az ősz, életemen oly sokszor átvonult,
egyik szebb volt mint a másik, egyik sem kiábrándult,
őszi ködnek homályába veszik el öröm, bánat,
sokáig szeretnék látni virágzó almafákat.

-írta-Varga István-Barcs-2020-10.03.