Felfüggesztett lámpás a Hold - de akkor is
beleesel kezednek ügyébe, megérted magad,
világos – hogy kevés dolgot értesz
annyira mint saját tenmagad.

Álmok könyvében látja meghitt gyermekkorát
olyankor könnyűvé válva szétrepdes,
rózsaszín ködben őt senki sem látja
ahogy rózsakertben rózsákról szirmot tépdes.

Most volna kedve dohányt szívni
egy igazi eredeti nagyon jó Kubait,
de inkább vörösbort tölt egy pohárba
e köré szövi emlékek halmazából verseit.

Nem zavarna sosem a farkas üvöltés
csak ne a számba fröcskölje nyálát,
mert a hófúvásos száraz köhögés
izzik még, ahogy odaát vesztette vágyát.

Kiolvasom a búcsút, elvesztem a sorokat,
írtam e valaha szerelmes levelet neked,
amit újra olvasol – hánytorgatod múltamat
mint porkoláb – megkérdezel voltam e kedvesed.

Egy lány fáradt arca tétova szenvedő,
már – soha nem tér haza utat tévesztett Ő,
az eső keményen veri ajkát mint büntető,
a hosszú út megtette hatását lett szenvedő.

Vége az ünnepeknek de a dalt keresem,
mert így könnyűvé válna szorongató életem,
ha ajkadról dalodat hallanám kedvesem,
majd újra könnyek közt ázna száraz szemem.

Látod így elvagyunk egymással talán,
mert a Te emléked másfajta talány,
pedig akkor ott te voltál az a lány,
ahol kalapomat vesztettem hófúvásos éjszakán.

Valaha kinek szemei elé kerülnek e sorok,
a rejtett zenekar dallamába bele zuhanok,
többé nem lesz levél – sosem írok olvasok,
tőled pedig szerényen – de könnyekkel búcsúzok.

Varga István.Barcs.2017.03.10.