Lelkembe csodás öröm fakadt
vérem szinte bizsergett forrt égve,
nappali égbolton láttam Csillagot
oly volt az érzés mint szerelem heve.

Tizennégy évesen láttam a lányt
csábított kedvesen mosolygott,
miről hallgassak, vagy ne beszéljek
hisz fenyegetőt mondani nem szokott.

Akkor írtam le azon szavakat
ha kevés fület is ért el versem,
nem tágítottam sosem magamtól
míg rímeket akadozva kerestem.

Világi sors úgy akarta a folytatást, hogy
éter hullámain halottam vissza szavam,
akkor kaptam sokaktól oly sok bátorítást
papírra, hogy vessem mit gondolt agyam.

Kedvem még a fagyban is kerengjen
így majd szív heve olvassza a jeget,
majd üzenek a volt leendő létezőnek
szeressék értsék meg minden versemet.

Igaz szegény maradtam de mégis gazdag,
lelkemből sokszor bánat de szeretet is fakad,
ti akik majd ha olvassátok ezen sorokat
szemetek zugában olykor könnycsepp is akad.

A jégmadár vijjogva csapdos
Dráva hol árad vagy épp apad,
egy költő van tán születőben
adj neki hitet mert sokszor az marad.

Varga István Barcs 2017.04.13.