A nap beragyogta a szobát. Kíváncsian nézett körül. Sugaraival bekukucskált a könyvespolcra. A szoba egyik falát mennyezettől a földig könyvek foglalták el. A legfelső polcon kezdte a szemlélődést. Régi borítású, megsárgult, itt-ott megszakadt atlaszok, történelmi olvasmányok, hajós és navigációs kötetek sorakoztak szépen sorban. Talán, valamikor régen sokat forgatták lapjaikat. Mégis az idő múlásával a legfelső polcra kerültek. A nap emlékezetében felcsillant egy rövid pillanat. Egy büszke, háromárbócos vitorlás, hosszú, karcsú testtel, sebesen szeli az óceán habjait. A fedélzeten a hajó kapitánya. Látja a feléjük tartó veszedelmet, érzi, tudja, nincs menekvés. Soha nem fogja megismerni a távollétében született fiát. Az emlékkép tovaszáll, a pillantás visszatér a jelenbe, a következő polc tartalmára. Mérnöki, tudományos, alkímiai, mindenféle kutatási jegyzetek, rongyossá lapozott füzetek. Egy következő generáció érdeklődései, kutatásai. Az emlékkép mosolyt csal a nap arcára. A szófogadatlan fiú másra hagyja a jószágokat, ő maga elmegy könyvekért. A jószág szétszéled, de a tudásra vágyót nem érdekli ez. A polc romantikus, ezoterikus, verses kötetek sokaságtól roskad. Vallásos és mesés, folyóiratok és újságok sorrend nélkül hevernek a polcokon, összegyűjtve sok-sok témát, tudományt és szórakozást. Évek, századok mesélnek, ha megállsz a polc előtt.
   A nap a fiatal lány arcát simogatja, aki a telefonján néz valamit. Bosszúsan lép az ablakhoz, hogy behúzza a sötétítőt. Zavarja a napfény. Ekkor a polcról a lába elé pottyan egy vékony könyvecske. Kezébe veszi, rápillant a borítóra. Szépnek találja, ilyen könyveket már nem nyomtatnak. Fellapozza, és üknagyanyja nevét, verseit találja benne. Kíváncsian leül olvasni. 
   A nap beragyogta a szobát.

TM