Debreceni Nagytemplom előtti parkban
A szökőkút hűs vize nagyokat csobban.
 A padon ül Piroska, zsömlét eszeget,
Röppen egy éhes veréb, morzsát kéreget.
 
Nem fél az embertől a városi veréb,
Kaphat annyi morzsát, ami neki elég.
Szökőkút vizet ad, fák ágas-bogasak,
Sűrűjében védve van, fészket is rakhat.
 
Csipegetés közben ugrál erre-arra,
Csőre oly gyorsan jár, üres lett a padka
Erre jön valaki, őt ez megijeszti,
El is röppen onnan, messzebbről figyeli. 
 
Máris indulni kell, és Piroska talpra áll,
Morzsa csak úgy potyog, új gazdára talál.
Elmereng, Istenem, zsömlét ettem noha,
Meg is lett becsülve minden egyes morzsa.
 
Szeretet érzése hatja át most szívét,
Úgy érzi, fénysugár járja át a lelkét.
Örömmel néz az ugráló veréb után.
Az élményét rímbe szedi majd délután.
 
2018. augusztus 28. 

TM