Tamás elhatározta, hogy elmegy motorozni, és magával viszi öccsét, Bencét. November közepe volt, de a nap még szórta sugarát. Tamás 18 éves volt, Bence 15. Jó testvérek voltak, azonban Bencének úgy kellett csinálni, ahogyan a nagyobb testvére mondta, mindig ő diktált, ha jónak tűnt, ha rossznak.
-   Nem fogunk megfázni? – kérdezte Bence.
-   Csak nem félsz a jó kis friss levegőtől?  Anyáéknak nem kell tudni, hogy elmegyünk, majd ha visszajöttünk megtudják.
-   Nem síkos az út? - Tegnap eső esett, - aggodalmaskodott Bence.
-   Hogy te milyen gyáva vagy? Nem muszáj jönnöd, ha nem akarsz – morgott Tamás.
-   Jó, akkor megyek én is.
Előhozta Tamás a motort jól felöltöztek és elindultak. Gyönyörű napsütés volt, de a szél elég csípős. Jó, hogy melegen öltöztek. Tamás fokozta a sebességet, pedig így is elég gyorsan mentek.
- Lassíts már egy kicsit, túl gyorsan mész! - kiabált Bence.
- Dehogy, ez a megfelelő sebesség. Ne félj, jó kezekben vagy!
Hanem egy éles kanyar következett, Tamás elvesztette uralmát a motor fölött és felborultak. Az árokban kötöttek ki. Bence legalább 10 métert repült és nekiesett egy fának. Azonnal eszméletét vesztette. Tamás fel akart állni, de nagyon fájt a lába. Kereste Bencét, meglátta, hogy a fa tövénél fekszik. Oda akart menni, de nem tudott lábra állni, keserves sírásra fakadt.
Szerencséjükre arra jött egy autó, a sofőr kiszállt, látta, hogy mi történt és hívta a mentőket.
   Tíz perc múlva jött a mentő, először Bencét nézték meg, ő tűnt súlyosabbnak. Valóban. A hátára esett és megsérült a gerince. Tamásnak a lába tört. Bencét azonnal a műtőbe vitték, ahol megállapították, hogy sajnos deréktól lefelé lebénult. Tamás lábát begipszelték és ő hazamehetett. A szülők lélekszakadva rohantak a kórházba, édesanyjuknak nyugtató injekciót kellett adni. Az orvosok elmondták a szülőknek, hogy nagyon súlyos Bence állapota. A következő napokban eldől, hogy örökre ágyhoz, illetve tolókocsihoz lesz kötve, vagy lesz remény a gyógyulásra.
   Teltek a napok, hetek, de sajnos Bence állapota semmit nem javult.  Nem tudta mozgatni a lábát. A főorvostól kérdezték a szülők, hogy mi várható.
- Mi mindent megtettünk, de csak a csoda segíthet, nagyon súlyosan megsérült a fiúk.
   Közeledett a karácsony, a szülők minden nap imádkoztak, hogy Isten segítségével, hátha jobban lesz Bence. Reménykedjünk, - mondogatták egymásnak. Tamás is nagyon el volt keseredve, hiszen az ő hibájából történt a baleset. Természetesen naponta látogatták a fiúkat, még ő vigasztalta őket.
- Én biztos vagyok benne, hogy meg fogok gyógyulni, mert meg akarok. Nem fogok egész életemben béna maradni.
Persze hogy nem kisfiam, - mondta az anyukája.
De sajnos még semmit nem javult Bence állapota. Elérkezett a karácsony. A szülők és Tamás bementek a kórházba. Látták, hogy valami történhetett, mert Bence mosolyog.
- Idenézzetek! - kiáltotta és megmozdította a lába ujjait.
Anyukája felsikoltott örömében és hívták az orvost, aki nem akart hinni a szemének, hogy Bence tudja mozgatni az ujjait.
- Asszonyom, ez valóságos csoda! Mi nem hittünk benne, hogy ez megtörténik. Próbáld csak megmozdítani a lábad! – mondta az orvos Bencének.
- Megpróbálom. - Nagyon lassan az is megmozdult.
Most már bízzunk abban, hogy  bár sok idő kell még neki, de rendbe jössz!
A kis család egymás nyakába borult és boldogan ünnepelték a karácsonyt és a karácsony csodát.

Nyírbogdány, 2017. november 21.