Réti virágokból csokrot kötöttem,
színes szalagokkal feldíszítettem,
legszebb vázámba beleraktam őket,
bárányfelhőket és búzamezőket.

A kék, tücsök muzsikáját hozta,
ott volt előttem az egész kotta,
dúdoltam vele boldog nótáját,
láttam a fűszálak játszva himbálják.

A fehéret pillangó csókolta,
köszönte neki, a földig bókolva,
szirmait kinyitva, vágyódva hívta,
ő pedig nektárját szomjasan itta.

Madárfütty keltette a búzavirágot,
járta körülötte a boldog körtáncot,
hajnal van ébresztő, vidám az élet,
hallgasd az énekem, legújabb zenémet.

Langyos szellő simította a sárgát,
sajnálta egyedül azt a kis árvát,
gyorsan kinyílt, még nem volt társa,
a többi bimbót már epedve várta.

Rózsaszín lett a rét legszebbike,
hajnali köd gyémánttal rakta tele,
még a nap is ámuldozott rajta,
végül a cseppeket lágyan felitatta.

Tartják a szirmukat hintázva kitárva,
méhek szálldosnak virágról, virágra,
ha nézed, arcodon máris ott a mosoly,
döngicsélős nyarat idéz a kis csokor.

A legkedvesebbet kellene köszöntenem,
nehéz lenne ezt így eldöntenem,
a bimbós, vagy éppen ami nyílik,
kedves mind, ami asztalomon díszlik.