Karácsonyra nagy könyvet kaptam egy éve,
de üresen, címe: Nagymama meséje,
a régi emlékek hű megőrzésére,
hideg, kemény telekről írok ma éppen.

A szántás, vetés készen lett Márton napra,
pihenhet a föld, a magvakat takarja,
istállók, ólak vigyáznak az állatra,
gondozás csak a gazda szép feladata.

Vaskályha nincsen még, csak kuckós kemence,
ott gagyarászik szülők pici gyereke,
mi padkán, hátunkat kemencéhez vetve,
anyu napi íziket mind eltüzelte.

Villany sem volt, csupán petróleum lámpa,
a nagy asztal fölött le-föl huzigálva,
vacsorához föl, le írás-olvasásra,
apu, ha felolvasott, ültünk padkára.

A Kincses Kalendáriumból hallottunk
közmondást, időjóslást, hogyan alkossunk
csuhé-csutka-rongy babát, és hajat fontunk,
cirokhéjból vájt szekérrel szénát hordtunk.

Apu citerázott, anyutól szólt ének,
mi meg táncoltunk, mint jókedvű vitézek,
kártyáztunk csapd le csacsit, Fekete Pétert,
de szépek voltak e meghitt, téli képek.

Korán reggel leheletünk sálra fagyott,
iskolába érve csak néztünk egy nagyot,
meglátva mindenki egymáson kacagott,
másnaptól iskola szénszünetet tartott.

A Zagyva árvize körbevette házunk,
a jégen kiszorítós játék volt nálunk,
lapos helyen jégen egész nap csúszkáltunk,
enyhe hóesésben hógolyót dobáltunk.

Enyhe hópihe esett a tenyeremre,
csipke mintája mintha csillagszem lenne,
őt a mindenség azért küldte le nekem,
hogy a szívem, lelkem vele örvendezzen.

2023. november 25.