Egy hóbortos festő
szökken be a kertbe,
mikor a Hold feljő:
mindig éjjelente.

Láthatatlan mester
titkos palettával,
varázsos ecsettel –
nyomtalanul lábal,

csendben, némán oson,
s mégis tudni, hol van:
ahol fán, s bokrokon
álmos szellő horkan.

Zsengék még a lombok,
hajlanak az ágak,
játsszák a bolondot:
áprilisra várnak.

Ahol levél zizzen,
ahol cserje rezzen,
aranyecset libben,
holdszerelem lebben.

Hajnalodik – a Nap
bíbor köpenyében
araszolva halad
a világló égen.

Aludni tér a Hold –
hunyorog a szeme –
furcsa éjszaka volt:
hang nélküli zene.

Káprázat önti el
a kertet: ami színt
a sok lakó visel,
csupa kvart, csupa kvint.

Sárga aranyeső,
haragoszöld tuja,
kéklő ezüstfenyő,
s kecskerágó buja,

kevert zöldes bokra
virít a kerítés
oldalán, mint szoknya –
önszerelmes ítész…

És a lágyszárúak
száz-szín orgiája –
a szem majd kigúvad,
felfalni kívánja:

gyöngyhajú jácintok
lilában, fehérben –
nárciszoknak indok
megsértődni éppen -,

tulipánok bája
vigasztalja őket –
együtt mennek bálba,
ez most az előleg…

Égető a kérdés:
ki a titkos mester -
egy éjszaka és kész
a festmény kerettel?

Biztos nem kubista…
Manet, Monet, Van Gogh?
(keresésben van, hogy
túl hosszú a lista) –

talán Gauguin, Chagall?
Szirom-orgonista -
mit az ösztön sugall:
impresszionista!

 2017.04.06.  Csorba Tibor