Keserű a szó is, nem édesíti szeretetmáz,
hiába mondasz bármit, olyan mint a lakatlan ház,
boldogság apró porszemei, beágyazódnak szavadba,
keresd mely szókulcs illik, a szeretetlakatba.

Vándor vagyok, csak egy porszem e Földi viharban,
oly nagyon vágyom, hogy részesüljek Isteni vigaszban,
testem ott maradt, csak lelkem vándorol át száz határon,
remélem részese lesz egykor, egy méltó fogadtatáson.

Bár oda harangok szava sem ér, másfajta harang kondul,
ott sóhajokat sem lehet hallani, de bánat túlcsordul,
csak azért mert a lélek, magával viszi testnek fájdalmát,
azt a rettentő sok, átizzadt álmatlan töltött éjszakát.

Kilehet lúgozni a szavakból épült mondatokat,
ellehet feledni a valaha csühögő vonatokat,
igaz a harangkötelet csak ritkán húzza emberi kéz, 
bizonyos kór után a szerelem oly ritkán becéz.

Így lesz keserű a szó, a kedvesség kicsontosodik,
a betegfa nem hoz rügyet, így ki sem lombosodik,
partoldalból bugyogó forrás, lám egyszer elapadt,
szétválik szétszakad minden, mi egykor összetapadt.

-írta-Varga István-Barcs-2019.06.17.