Már Pálfaluban zengi szét,
azon tavasznak fájó emlékét,
mikor hallotta ezt a mesét,
egy álmodott szerelem kezdetét.
Sok emléket feledtek fák kövek,
de törölhetetlenek az érző szívek,
melyben lapulnak kedves emlékek,
amit egy ládikóban rejtenek.
Belém rögzítették az ősi hitet,
hogy kövesd a Nőt bárhova vezet,
akkor is ha mind azt veszíted,
amit a két kezed keservesen épített.
Így jártam álmoknak göröngyös útját,
hol érzelmeimet csapdába csalták,
ekkor fogtam tollat újra kezembe,
majd írtam bele mind – keserveimbe.
Varga István. Barcs. 2017.