Keskeny az ösvény, amin már rég járok,
 tudom, nehéz, de enyém és végtelen,
utam nem díszítik kedves virágok,
 bár nélkülük is egész az életem,
hiába köröttem sánc vizesárok.

Nem lettem közgazdász, gazdag pénzember,
sem más életekkel seftelő csaló,
politikus igazat szólni sem mer,
voltam a saját végzetem hordozó
trójai faló, kit Isten nyergelt fel.

Csak kutattam almomban álmatlanul,
rögtön leírtam, ha hozzám szólt a dallam,
mit akarsz tőlem még Teremtőm, Nagyúr,
az ösvényem szűk, lassan járhatatlan,
machetám életlen, az agyam tompul.

Rövid az élet, és olyan törékeny,
elmentek mind, kiket szerettem,
nevük köveken, otthonuk tán a menny,
én meg csak járom e hosszú ösvényem,
vaj, ki döntött róla, hogy ez így legyen.
 

Ezer szín pompázik őszi terekben,
Gyönyörködök bennük siketen, vakon,
Égmoraj helyett vadlibák felettem,
Kitárom feléjük szívem, ablakom,
milyen volt a nyaram, el is feledtem.

Keskeny ösvényt járok verses sorokon.

2017. szept. 27.