Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
nem vésték kőbe a határaim.

A huszadik század hogy kifosztott,
földem a gyilkosok megtaposták,
kincseink hordják romlott kokottok,
kik megrontották nemzetünk sorsát.
Térkép került Attila testére,
mert összezúzta a vonatkerék,
papírt áztatott át vörös vére,
 magyarként élni nem könnyű játék.
Muhi, Mohács, „bőkezű Trianon,”
halált hordozó átkos örökség,
igazunk mondjuk elhaló hangon,
foszlányokra szakadt penész-térkép.
 Egy tépett ország a szürke falon,
a sarát a sors beletörölte,
 hasztalan is ellene lázadnom,
mondják, így marad most már örökre.
Szószegő csalók, hamiskártyások
lába alatt a hazánk rongyszőnyeg,
forgatják a cinkelt valóságot,
csak nyernek az e századi szörnyek.
Hol jobbra, hol balra leng ki az inga,
elkopott, rozsdás a fék, kontroll,
 mert így szétestünk atomjainkra,
az ártó szándék pusztít és romból.

Könnyű a rím, fájó a gondolat,
 szeretnem kell keszon-országomat. .

202o. 05. 22.