Dacos szonett
 

Ki tiltja meg nekem, mint írom versem,
Hallgassanak sorvadt hitek, izmusok,
Felkent mágusok hiába papoltok,
Gondjaim hogyan kell rímekbe szednem.

Nem látok jelet, se földön, se égen,
Hazugság tengerén hullámzó szitok,
Jégszilánkból szikrát, tüzet csiholok,
Világok vibrálnak zárt börtönömben.

Az emberi lélek forró üst, katlan,
A fájdalom kínoz, de szépség is van
Bennem, mi szívemen, az peres számon.

Együtt fagyok téllel, érek a nyárral,
A gondolat repül, lapokon szárnnyal
 A tollam ezen az ocsmány, szép koron.

2018. 08. 06.