Kavargó kérdések,
csendbe burkolt érzések,
mint hajnali harmatcsepp tünemény,
újraéled minden elveszett remény.

A szívem tükre holdfényben ragyog,
emlékek lángja lassan lobog,
a múlt szavai szélként suhannak,
de nem bántanak, tanítanak.

Gyökereim mélyen a földben,
lelkem szárnyal az égben,
fény és árnyék táncát járom,
míg önmagam megtalálom.

Kavargó gondolatok, kérdések,
Most már tudom, mit érzek,
fény és árnyék szövött egén,
a csendben szóló dallam regél.

A szívem kútjából forrást fakasztok,
könnyem gyémánt, ennyit adhatok,
mikor égig ér, megértem,
út vagyok, melyre rátértem.

A teljesség része vagyok,
hisz abból én fakadok,
része vagyok, de mégis egész,
hát ennyi volt az elmélkedés.

TM