Ildikónak
   
   Parádon jártam, láttam
   mély bánatban,
   a szétherdált üveggyárakat
   menteni már nem lehet.
   A szívekben még ott él a dühös jelen
   -forró hutákat őriz a régi szeretet...
   Üvegmetszést éltet a közeli múlt,
   kelyhek öble szív-meleget ringat, 
   a megmentett, piciny hutákban
   folyékony üveg csillog, mint a csillag.

   Az öreg üvegfúvó arcára szaladt a mosoly,
   amikor arra kértem, készítsen kristály-
   kelyhet hulló könnyeidnek. Ősz fejével
   biccentett, és dúdolni kezdett. Keze ütemével
   formázta, vágta a törékeny kristályt,
   és a vonuló esti ég
   bíbor színére festette. 
   Benne pihent a messzeség, 
   amelyben a pillanatok mindent láttak -
   együtt örültünk az alkotásnak.

   Kiabáló bánat minden veszteség,
   emlékszem, tegnap még itt állt,
   mint azok a szétzúzott régi gyárak...
   Könyveim mellé tettem, de elveszett,
   és úgy bánt, mert nem tudom, ha sírsz,
   nem tudom fölfogni
   gyémántgyöngy könnyedet.

   Salgótarján, 2015. július 23.