Volt egyszer egy lány, aki arról volt híres, hogy állandóan kiabált. Nem tudott csöndben beszélni. Anya hiába csitítgatta, kérlelte de a lány csak visított. Egész nap tőle zengett a ház. Még a falu másik végén is hallották, amikor megszólalt.

A szegény asszony nem tudta, mitévő legyen, hogy leánykája halkan, emberi fülnek kellemes hangon mondja el, amit másokkal közölni akar.

Anyja sokat kesergett miatta. Így hogyan talál neki férjet? Hiszen kiabálós hangjával elijeszt minden nősülni vágyó legényt. Senkinek sem kell egy nagyhangú feleség. Mi lesz, ha a házastársak összezördülnek? Akkor lesz ám csak nagy kiabálás. Talán még a csillagok is lehullnak az égről, ha a feleség rázendít.

Egyik nap elmentek a havi vásárba. Előtte az asszony megkérte a lányát, hogy ki ne nyissa a száját. Tetesse azt, hogy néma! Nem tud beszélni. Sokkal jobban jár, ha így cselekszik, mint végigüvöltözi a vásárt.

Kora reggel elindultak. Az úton csak az asszony beszélt, a lánya meg bólogatott.

Amint megérkeztek a vásárba, hallják, hogy az öreg király és a fia is meglátogatja az árusokat. A királyfinak új csizma kell, mert a régi elkopott a sok mulatozásban.

Kíváncsiak voltak, hogy néz ki a királyfi. Már annyi szépet és jót hallottak róla. Azt is mondták, hogy feleséget keres magának, és édesapja hamarosan átadja neki a trónt.

Nem kellett sokáig várniuk. Egyszer csak a harsona hírül adta, hogy aranyhintón érkezik a királyi család és az emberek adjanak utat.

Nagy volt a csődület, mindenki látni akarta őket.

Az asszony és a lánya olyan jó helyre állt, hogy egészen közel kerültek az arany hintóhoz, és éppen előttük szállt ki a királyfi. Mindjárt meg is akadt a lányon a szeme. Még soha az életében nem látott ilyen szép és takaros teremtést.

A király menni akart tovább, de fia visszahúzta.

– Nézze édesapám, milyen gyönyörű leányka bámészkodik a tömegben! – mondta.

– Ugyan fiam, pórnép! Néked szép hercegkisasszonyt szánok feleségül.

A királyfi nem tágított. Addig nem nyugodott, amíg édesapja rá nem nézett a lányra. Kénytelen volt elismerni, hogy fiának igaza van. Valóban szépséges a lány, akin a királyfi szeme megesett. Még a királyi várban sem látott hozzá hasonlót.

– Szép, szép, de mégis csak pórnép. Nem hozzád való.

A királyfit annyira megigézte a lány, hogy nem bírta megállni, hogy hozzá ne lépjen megkérdezze tőle:

– Kinek a lánya vagy, galambom?

A lány anyja nagyon megijedt, hogy megszólal a lány és rikácsoló, hangján elijeszti a királyfit, de talán még az embereket is a vásárból. Azonnal válaszolt is helyette:

– Jaj fenséges királyfi, a leányka hozzám tartozik. Szegényke néma nem tud beszélni. Kérem bocsásson meg, amiért én beszélek helyette!

Szerencsére a lány megfogadta anyja tanácsát, és hűen játszotta a néma szerepét. Egy árva hang nem jött ki a torkán, csak bólogatott, amit anyja mondott.

A királyfit meglepte, hogy a szépséges leányzó nem tud beszélni. Ennek ellenére éjjel – nappal a lányra gondolt. Nem tudott szabadulni tőle.

A lánynak is igen tetszett a királyfi. Anyja hiába mondta neki, hogy verje ki a fejéből. Többé úgysem lesz szerencséje, hogy találkozzon vele.

Különben is az a hír járta, hogy hamarosan megnősül, elveszi a szomszéd ország királyának a lányát.

De ahogy a napok egyre teltek – múltak, a királyfi úgy lett egyre szerelmesebb a kiabálós lányba. Mindig csak rá gondolt és egyik nap határozottan kijelentette, feleségül veszi a vásárban látott lányt. Apja, anyja, de még a hopmester sem tudta lebeszélni. Akár mit is mondtak neki, nem tágított, csak a szegény asszony lányát akarta. Nem érdekelte a szomszéd ország királyának a lánya. Kerek perec megmondta nem veszi el feleségül.

Amikor a királyi udvar látta, nem lehet lebeszélni a királyfit, küldöttséget menesztettek a szegény asszony házába.

Csak ekkor ijedt meg ám igazán a kiabálós lány anyja. Azt sem tudta, mit mondjon a küldötteknek.

– Fenséges királyunk fia feleségül kívánja venni a lányát – mondta a küldöttség főszólója. – Most azonnal pakoljanak össze és velünk jönnek a várba.

A szegény asszony félre vonta a lányát, hogy ne hallják, amit mond neki, és a lelkére kötötte, továbbra is ne árulja el, hogy tud beszélni. Némán sem lehet rossz királyfi féleségeként élni egy fényes várban, ahol tejben, vajban fürödhet minden nap. Csak meg kell neki játszani a némát, férje annyira szereti, hogy mindennel ellátja, amit szeme, szája megkíván.

A lány megígérte megfogadja anyja tanácsát és nem fog megszólalni, történjen akármi.

Megérkeztek aranyhintón a várba, ahol már várták őket. Ott a király megkérte fia részére a kiabálós lány kezét. Szépen felöltöztették, drágakövekkel kirakott selyemruhát adtak rá és ellátták mindenféle gyönyörű ékszerekkel. Amikor ezzel megvoltak, papot hívattak és megtartották a kézfogót.

A királyfi annyira szerette ifjú feleségét, hogy nem telt el egyetlen nap sem, hogy ne kényeztette volna. Tudós professzorokat hívatott, hogy hátha meg tudják gyógyítani néma feleségét. Megvizsgálták tetőtől talpig, de semmi kóros elváltozást nem találtak rajta. A szerető férjnek bele kellett törődnie, hogy szépséges felesége élete végéig néma marad.

Ennek ellenére nagyon boldogok voltak. Úgy éltek, mint két galamb. Sétálgattak a virágoskertben, a királyfi csodás történeteket mesélt bájos feleségének, aki némán hallgatta és csak fejével biccentett, hogy tetszett neki, amit hallott.

A királyi udvarban divat volt a vadászat a közelben lévő hatalmas erdőben. Ilyenkor sok nagyúr összesereglett, és elindultak vadászni. Egyszer is vaddisznó vadászatot tátottak. Az ifjú feleség is elkísérte a férjét, és kellő távolságból figyelte, amint a sok vitéz nagyúr férje vezetésével kergetik az erdő állatait.

Jó szórakozás volt ez, de egyben sok veszéllyel is járt. A megsebzett vadkan életéért mindenre képes. Sokszor orvul még emberekre is támad.

Az egyik ilyen alkalommal is a királyfi megsebesített egy óriási vadkant és beszaladt a sűrű bokrok közé. Mindenki utána eredt, csak a királyfi maradt hátul, gondolván a disznó úgysem bírja sokáig és emberei elkapják kivérezve, holtan. Neki már nincs mit tennie, mint tőrével kikanyarítani félelmetes agyarait.

Ott álldogált a kis erdei tisztáson és várt. Felesége mindezt egy ló hátáról figyelte.

Amikor már mindenki eltűnt és csak a királyfi maradt ott, váratlanul a háta mögött megjelent a félelmetes vadkan. A királyfi ezt nem látta, de még csak nem is sejtette, milyen veszély leselkedik rá. Szerencséjére felesége éber volt és hangosan elkiáltotta magát.

– Drága férjem, gyöngyvirágom, vigyázz, hátad mögött a vérszomjas vadkan.

Most bizony jól jött a hangos szó. Még az erdő legtávolabbi sarkában is lehetett hallani a figyelmeztetést. Meg is fordult rá a királyfi és tőrével szíven szúrta az állatot, aki azonnal holtan rogyott össze.

Mindenki nagyon örült, hogy nem történt tragédia és a királyfi felesége is megszólalt. Nagy csoda volt, hogy elmúlt némasága. Férje agyon csókolgatta, és nem győzött neki hálálkodni, amiért megmentette életét.

Csak az asszonyka nem volt vidám. Elárulta, hogy tud beszélni. Mit fog szólni hites férje, ha kiderül nem is volt néma? Hogyan válaszoljon a sok – sok kérdésre, ha csak kiabálva tud beszélni. Az emberek megijednek tőle és elzavarják a várból. Hogyan nézne ki a világ, ha az ő hangjától visszhangzanának a vastag várfalak.

– Mi van veled, drága kicsi feleségem? – kérdezte aggódva a királyfi – Miért nem örülsz? Hisze megmenekültem és csoda történt, te is tudsz beszélni. Nem vagy már néma. Kérlek, szólaljál meg szépséges hangodon!

Ekkor a király feleségének eleredtek a könnyei, és zokogva borult férje vállára. Lesz, ami lesz, elmondja idétlen hangján, hogy mindenkit becsaptak az anyjával.

– Drága uram, gyöngyvirágom, meg tudsz-e bocsátani nekem, amiért becsaptalak és ilyen ordibálva szólok hozzád, hogy az erdő összes állata elmenekül félelmében?

A királyfi meglepődött. Még sohasem hallott asszonyt ilyen szépen beszélni. Hangja lágy volt és selymes. Egyáltalán nem kiabált. Olyan volt, mint amikor kora reggel a pacsirta dalol a lengedező búzatáblában. Kigyógyult a kiabálásból. Igaz senki sem tudta, hogyan? De ez most már nem is volt fontos.

Természetesen a királyfi nem haragudott szépséges feleségére, sőt még jobban beleszeretett, hiszen most már gyönyörűséges hangját is hallhatta.

Hazamentek és boldogan éltek, míg meg nem haltak.