A sötét felhők mélyén lakott az esőcsalád. Ide – oda utazgattak a végtelen ég tengerén, amerre fújta őket a szél.
Sokszor hetekre eltűntek, és senki sem tudta merre járnak. Ellenben olyan is előfordult, ha megérkeztek valahová, onnét nem akartak elmenni.
Csodás életük volt. A magasból mindent láthattak, ami a földön történt.
Gyakran kiültek a gomolygó felhők szélére, és onnét szemlélték az embereket.
A családban volt egy kicsi esőcsepp, akit minden érdekelt. Állandóan nézelődött. A szüleit nyaggatta, hogy meséljenek neki a hatalmas, félelmetes sivatagról, ahol szinte soha nem esik az eső.  
–  Te gyerek, miért érdekel tégedet annyira a sivatag. Egy kicsi esőcsepp, ha teheti, kerülje el ezt a helyet. Még mielőtt leérné a földre, a nagy forróságtól egy pillanat elpárolognál, és semmi sem maradna belőled. Jobb, ha nem kívánkozol oda. Tanuld meg, vésd az eszedbe, folyókkal, tavakkal teli vidéknél nincs kellemesebb hely nekünk, esőcseppeknek! Ha majd eljön az ideje, akkor szépen lehullunk. Ki ide, ki oda. meg. Megmártózunk a folyóban, vagy a tóban, és amikor már eleget lubickoltunk, a napsugarak segítségével újból a felhőkbe szállunk, Nincs is ennél jobb világ. Csak a sivatagot kerüljük el, mert onnét nem lehet visszajönni. Aki egyszer oda lepottyan, az búcsút mondhat az életének.
A kicsi esőcseppet nem tudták lebeszélni, hogy ne érdekelje a sivatag. A továbbiakban is, amikor csak tehette, mindig kíváncsian leste, mikor repülnek el felette. Minden vágya az volt, hogy egyszer eljusson oda.
Sokáig kellett várni erre az utazásra. A szél mindig más irányba fújta őket. De egyik nap jött egy kóbor fuvallat, és a felhőt a sivatag fölé repítette.
A kicsi esőcsepp nagyon boldog volt. Lent a mélyben ott sárgállott a hatalmas sivatag. Mindenhol homok, kietlen vidék. Sehol egy élőlény, vagy nővény. A Nap izzón szórta sugarait, és forró, száraz levegő áramlott felfelé.
Az esőcseppek mindnyájan azon rimánkodtak, hogy csak le ne pottyanjanak ebbe a pokoli forróságba. Aki elhagyja a védelmet adó felhőt, az odavész.
A kicsi esőcsepp addig – addig mesterkedett, amíg egészen a lakóhelyéül szolgáló felhő szélére került. Egy óvatlan pillanatban, amikor senki sem figyelt rá, leugrott a mélybe. Szélsebesen zuhant lefelé. Eleinte érdekes kalandnak tűnt az egész. Élvezte a repülést. Még kurjongatott is örömében. Szabad volt, és megvalósította élete nagy vágyát, találkozni a sivataggal. 
Egy idő után a perzselő napsugarak megtalálták, és azon voltak, hogy elpusztítsák, mielőtt az eléri a földet.
Iszonyatos küzdelem kezdődött a kicsi esőcsepp és a napsugarak között.
A fent maradt többi esőcsepp kétségbeesve nézte a harcukat. Nem akarták elveszíteni a testvérüket. Ezért a legidősebb és talán a legbátrabb mondta a társainak:
–  Menjünk, segítsünk kicsi testvérkénknek! Ugorjunk le egyszerre mindnyájan és öleljük át! Talán így megmenthetjük a perzselő napsugaraktól.
A testvérek közül senki sem ellenezte a javaslatot, és habozás nélkül leugrottak a kicsi esőcsepp után. Igyekezniük kellett, hogy utolérjék. Az utolsó pillanatban sikerült elérniük, és szorosan átölelték.
Amikor a napsugarak látták a hatalmas víztömeget, feladták a harcot. Villámgyorsan elmenekültek, mert a sötét felhő már szinte egészen eltakarta az eget.
Az esőcseppek nagyot huppanva lepottyantak a sivatag kelős közepére, ahol hirtelenjében egy tó keletkezett.
Nem telt bele sok idő, a tó partján csodálatos virágok és nővények keltek ki a sárga homokból. Egyik szebb volt, mint a másik. Alig telt el néhány év, pálmák is lengedeztek a tó körül.
Megszületett az oázis, sok sivatagi vándor életét megkönnyítve, aki arra tévedt.
Az oázis híre gyorsan elterjedt, és a karavánok kedvelt pihenőhelye lett.
Ember, állat áldotta az életet adó vizet. Rengeteg arrafelé tévedő embernek mentette meg az életét.
Büszke is volt a kicsi esőcsepp, és mindig elégedetten nézett körül a birodalmában.
Ha véletlenül az égen megjelent egy felhő, és benne esőcseppek utaztak, mindig lelkesen integetett, hogy ugorjanak le hozzá. De csak kevesek merészkedtek erre a nagy kalandra. Legtöbbjük félt, hogy a sivatag forrósága megöli őket.
Pedig a kicsi esőcsepp bebizonyította, csak akarni kell, mert akkor álmaink megvalósulhatnak.