Most már hosszabb, nyúlik az éjszaka,
Néma a Tejút, porszem sem vagyok,
Galaxisomnak nincs egy jó szava
Hozzám, zárva az égi ablakok.
A hiányt betölti sötét anyag,
Kigyúl pár haldokló meteor,
Az Isten lezser, mondhatnám hanyag,
Nem látja, hogy bennem még élet forr.
Hallgat az éj, de zenéjét hallom,
Rezgem a kozmikus, halk muzsikát,
Kerül a pénz, vagyon hatalom,
Vajon milyen sorsom, ha van odaát.
Az élet idelenn már fénytelen.
Vak csillagok, de az ember lát,
Lehet, hangyaként volt egy életem,
Enyémek voltak szép, szürke csodák.
Az ősrobbanás neszét hallani
Még, az időn innen és azon túl,
A végén felvibrál majd a semmi,
Atom, kvantum a nihilbe simul.
Éber az álmom, korán felkelek,
Alig alszom, és máris hajnal van,
Még nyüzsög az éj a fejem felett,
Nézem sorsom egy kihűlt csillagban.
2018. 08. 14.