Árván áll a tengerparton,
már sirályok lakhelye,
évek óta nem hajózik,
homokban az eleje.
Naponta még felkeresi,
nyugvóhelyét az a hölgy,
akinek a párját vitte,
hullámhegy és hullámvölgy.
Az utolsó útjáról már,
így üresen tért haza,
elnyelte a kapitányát,
egy fekete éjszaka.
Azóta vár, reménykedik,
talán még vissza jöhet,
de hiába kérleli már,
a könyörtelen vizet.
Némán hallgat a hajó is,
a hullámok csobognak,
minden másról oly szívesen,
éjjel nappal locsognak.
Arról soha nem beszélnek,
haza jön e valaha,
csak a reményt adja neki,
a tengeri muzsika.