Zaklatottan kelt velem az a nap,
egy szürke hétköznapi reggelen,
éjszakai álmom járt fejembe,
míg ki nem néztem jeges üvegen.

Jégkristályokból rajzolt rá a fagy,
meghatározhatatlan fehér virágokat,
megszállt a démon, hogy most kedvelem,
az átléphetetlennek mondott határokat.

Miért csak fagy tud ilyent alkotni,
ám Napfény mint táblát simán törli,
nézelődöm balra, hátam mögé,
jégvirág eltűnt már nem üvegé.

Mint kit megszállt démon lebénulok,
keresem a megoldást keresem a kódot,
mi zagyvaság ez, telefon hívás,
ez nem az én napom, lefekszem legyen alvás.

Napfényben aludni csak rest képes,
az éjszakai álom kimondottan édes,
vesszek bele feledés ködébe,
takarót húzok magamra legyek sötétbe.

írta-Varga István-Barcs-2019-01.08.