Szín hatalmával rám telepszik már az ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár. 
Lassan már csak az emlék ’ szakadt kabátja,
bogarak hada avarban turkál.

Benne lakna új melegért a napárnyék.
Szaladj, még talán elérsz egy percet,
egy régi nyárból kicsiny, apró szerelmet 
te is, aki egyedül, céltalanul vársz.

Az ember, ha fél valami tettétől, már 
magyarázkodik. Kitalál idő-meséket, 
S hiszi a jövő élet sánta táncait.

Csak egy élet van, a most, a tapintható.
Ha zenét hallasz, szeress táncolni!.
Minden ritmus ölelés, ha vágysz csókolni.