Szurokfekete a mostani esti éjszaka,
Hold nem világit, csillagokat felhő takarja,
Majd sötét leplét, így akasztotta rám az éj,
Nem csillog és oly szürke, Dráván a habtaréj.

Kőgátnál ülök, hallgatom víznek csobogását,
Drávába hajló fűzágak, üzenő suttogását,
Kövek közti hézagban, kluttyog a hullám,
Eszembe jut Klári, a kis medikuslány.

Iskolás volt, mikor egy téli nap megismertem,
Hógolyót gyúrt, melyet hátamon éreztem,
Erdészházban lakott, szembe a "Zöld-facsárdával",
Sajnos csak ritkán találkoztam csókjával.

Majd elkerült messze, oly távolra tőlem,
Szomorú hogy neve, most belevésve van kőben,
vadászpuska oltotta ki fiatal életét,
megfogadtam akkor, megírom történetét.

Így jártak gondolataim, míg a kövön ültem,
Elszálltak emlékei a cigarettafüstben,
Éreztem arcomról könnycseppek gurulnak,
Le nem töröltem, hagytam csak had folyjanak.

-írta-Varga István-Barcs-2019.08.10.