Az embert sokfelé sodorja az élet,
engem is elsodort egy helyre,
mely örökre szívembe égett.

Katona voltam, s legjobb barátom
Komádiba meghívott.
Szülei, testvérei, rokonai éltek ott.

Lenne egy kis munka,
a kertben egy akácfa van útban,
ki kellene szedni, gyere segíteni.
Menjünk, mondtam.

Szülei szegények voltak, 
de megvolt mindenük.
Megismertem őket,
úgy szívemhez nőttek.

A szívük, olyan jó volt,
s olyan viszonyba kerültem velük,
odaadták volna utolsó szelet kenyerük.

Családja, testvérei, falusi csupa szív emberek,
ahogy ültem ott, szeretetük meghatott.

Sokszor visszajártam,
sok minden történt, múltak az évek,
aztán lassan azt éreztem,
mintha a családom lennének.

Kevés helyen érez ilyet az ember.
Komádi ilyen volt, s marad számomra Veletek.
Tudjátok azt is, hogy sohasem feledek!

TM