Bánt nagyon a lelkiismeret,
hogy elhagytam aki szeretett,
érzem kezével fogja kezemet,
csókja örökre szívembe égett,
hallom – te engem nem szeret.

Volt Ő más nemzetnek szép leánya,
nem akadály nyelvismeret hiánya,
kertemnek lett egy védett rózsája,
belőle él szerelemnek régi vágya,
kopott koromnak örök csodája.

Ennyi év után is úgy szenvedek,
eszembe jutnak a váltott levelek,
egy vasárnap délelőtt meglepett,
majd este rózsakert felé menet,
hosszú forró csók zárta a szerepet.

Csupán ez maradt emlék ha létezett,
vagy felnagyította tán ezt a képzelet,
de nem – légy boldog így írta a levelet,
ó – gondoltam akkor ez csupán jelenet,
de tévedtem – ez volt utolsó szerelmi ítélet.

Varga István. Barcs, 2017. 04. 28.