Az ember sosem tudhatja, mit tartogat neki az élet. Milyen ajándékokat rejt valójában. Mert előbb-utóbb mindenkire rátalál az, amire a szíve vágyik. Sokszor észre sem veszi, hogy már rég megkapta azt. Valamikor álruhában érkezik hozzánk a csoda, és ott van mellettünk, csak valamiért nem vesszük észre. Talán a mindennapok terhe miatt. Talán, mert először mást mutat, mint valójában. Ki tudja.
  Mindig az utolsó pillanatokban fedi fel magát igazán, amikor már feladtad, és úgy érzed, nincs tovább.
   Amikor már arra gondolsz, talán a halál a legjobb megoldás.
   Tél volt, Krisztin a havas tájon egyedül sétált, távol tartotta magát az emberektől. Az élet nem igazán hordozta idáig a tenyerén. Arra gondolt, ez a nap tökéletes a végső búcsúra. Csak egyet sétálni szeretett volna még, gyönyörködni a tájban. Karácsony közeledett. Ilyenkor amúgy is sokan választják ezt az utat. A magány, a kilátástalanság sok mindent felülír az emberben, különösen ilyenkor.
   Nem figyelnek az emberek egymásra. Nem hallgatják meg. Egy olyan kis városban lakott, ahol az emberek legtöbbször azt mondták, oldd meg egyedül. Úgyhogy inkább nem beszélt nagyon senkivel, és ha ritkán mégis, már rövidre fogta a beszélgetést. Lassan felemésztette a bánat. Feladta az életet. A szülei már nem éltek. Hozzájuk sem mehetett, de amúgy sem volt rózsás a viszonyuk. De talán most mégis valamit segíthetett volna neki. Már több órája sétált, nem fázott, de aznap még jobban érezte, hogy számára nincs idő, sem tér. Egyszerűen ki akart lépni az életből.
   Annyira el volt mélyülve, hogy nem vette észre, valaki követi. Figyeli. Már egy jó ideje. De Krisztin már-már nem az életben gondolkodott, hanem valami másban. Épp egy kamion haladt az úton, és ő hirtelen ki akart lépni elé. De az, aki követte őt, visszarántotta. Egészen más volt a tekintete, mint a többi embernek. Minden más volt akkor.
   Krisztin először nagyon mérges volt, hogy még ez sem jött össze neki. Mint annyi minden az életben. Némán álltak egymással szemben. Mégis tudták, mit akar mondani a másik. Valami furcsa melegség vette őket körbe. Valami elkezdődött, valami más. Ez nem egy pillanatnyi varázs. De Krisztin számára ismeretlen volt. A túl sok csapás után, amit már megélt.
   Eljött a Karácsony, kicsit már mert az életben is gondolkozni. Volt, kivel beszélgetnie, volt, aki meghallgatja, végighallgatja. Segít neki. Neki már ennyi is elég volt. Igazi ajándékként élte meg. De akárhogy is alakul majd az ő történetük, az nagyon igaz, hogy egy szívet mindig csak egy másik szív gyógyíthat meg.

TM