(Elbeszélő költemény)
- Bom Gabriella festményéhez..
Nézem a festményt, nézem a képet,
Gyermekkori csínyt hoz az emlékezet:
Mosolygok rajta, s most is látom,
Szakadást a szeretett, fodros ruhámon:
Nagyanyám szépen kérte,
Segítsünk neki, munkának nincs vége,
Kukoricát kellene morzsolni,
Szárnyas jószágot megetetni!
Mi kacagó, vidám gyerekek,
Boldogan hajtottuk a morzsoló kereket,
Repült a kukorica, szállt a dal,
Nevetett a nap is, nem volt baj!
Gyűlt a kukorica, adagoltam én,
Forgott a kerék, hajtotta az unokaöcsém,
Szoknyám elkapta a hajtó kar,
Körbe leszakadt a szoknya, ez volt a baj!
Drága, jó nagyanyánk ráncolta a homlokát,
Néma csend volt, ő nem kiabált!
Ijedelem után, kaptam egy szoknyát,
Mindenki jót kacagott, s dolgoztunk tovább!
Nézem a festményt. nézem a képet,
Gyermekkorom idézi az emlékezet,
Mi megtanultuk mi a munka, becsület!
Ha néha bajt is okoz a lendület.
2020.09.15. Mosonmagyaróvár.
(Fető: Bom Gabriella.)
