A padláson megállt az idő,
porában régi lábnyomok,
egyik eldugott zugában
kis ládika ácsorog.

Milyen kincseket rejteget,
múltjában mi a titok,
rezgő hálójában egy pók
menekül, míg ajtót nyitok.

Régi, sárga újságok között
kopott fényképek lapulnak,
ismeretlenek az arcok,
a kortól már kifakultak.

Babacipő, babaruha,
egy elszáradt virág,
az őrzi a régi csipkés,
menyasszonyi ruhát.

Szőke hajat őriz
apró bársony tasak,
összefonva összefogja,
rózsaszínű szalag.

Gyöngybetűkkel írott napló,
évtizedek emléke,
benne összehajtogatva,
egy apró kis levélke.

Nem nyitom ki, s olvasom el,
őrizze csak titkát,
nem az enyém, nem én kaptam,
nem is nekem írták.

Visszazárom a ládikát,
maradjon csak békén,
ott, ahol volt jól elrejtve,
a padlás legmélyén.

TM