Lacinak annyira jól ment a válalkozása, hogy kénytelen volt könyvelő és titkárnőt alkalmazni, mivel egyedül nem győzte ezeket a munkákat. Ez igazán rosszul esett a feleségének, és egy este kérdőre is vonta a férjét:

- Csak nem szeretőd van, és neki találtad ki ezt az állást?

Laci ezt kicsit övön alulinak tartotta, mert tényleg hűséges volt Marikához, pedig jó kiállású fiatalember létére nem okozott volna neki nehézséget szeretőt találni. Nagyon szerette Marikát, és meg volt róla győződve, hogy ha az anyagiakkal nincs gondjuk, a felesége is teljesen elégedett. Az utolsó pár hónapban az intim életük kicsit hiányos volt, mivel Laci idejét és erejét a munka kötötte le, de úgy gondolta, ha valami gond lenne, Marika majd szól.

A munkába temetkezett, és ezt élvezte is, de nagyon szerette és féltette a feleségét. Mikor megtudta, hogy migrén, meg depresszió gyötri, a legmenőbb orvosoknál intézte a kivizsgálásokat, akik beutalták a fiatalasszonyt egy két hetes kezelésre. Először Marika erről hallani sem akart, de mikor biztosították, hogy az időpont a nyári szünidőben lesz, és Laci is megígérte, hogy ahányszor csak a munkája engedi, meglátogatja, beleeggyezett. Beadta a derekát, de közben semmi kedve nem volt elutazni. Bántotta őt, hogy a férje, mivel sikeres válalkozó lett, elfeledte életük legfőbb vágyát. Nem beszélt a gyerekvállalásról, és nem is érdeklődött az örökbefogadás feltételeiről. Pozsonyból már talán egy éve is elküldték a vizsgálati eredményeket, ami minden kétséget kizárólag igazolta az első diagnózist, hogy Lacinak nem lehet saját gyereke. Marika nagyon félt, hogy mikor a férje kézhez kapja ezeket a dokumentumokat, újra az alkoholba fogja fojtani bánatát. Igaz, hogy pár napra szomorúbb, szótlanabb lett, de inkább még jobban a munkába temetkezett.

„Ötödik éve vagyunk házasok, és az intim életünk olyan, mint a hetven éves vénembereké…” gondolta néha Marika, de szégyellte is ezeket a gondolatokat.

„Mit akarok, hiszen más asszony boldog lenne Laci mellett…”

„Boldog? Biztosan…?”- járt lázasan Marika fejében. Igaz, hogy mindene megvolt. A férje elismert, és sikeres válalkozó. ő nagyon szeret tanítani. Ha már saját gyerekei nincsenek, legalább az iskolában boldog a sok gyermek körében.

Egyre kísértették az ilyen és ehhez hasonló gondolatok, mert a férje egyre kevésbé szorgalmazta a gyermekvállalást, és lassan az intim életük is ritka kivételnek számított, mert Laci naponta akár 18-20 órákat is a válalkozás dolgaival volt elfoglalva. Ha zuhanyozás után az ágyba került, egy-két perc múlva úgy aludt, hogy még ágyúval sem lehetett felkelteni. Marika nagyon szégyellte ezeket a gondolatokat, és már ezt is hűtlenségnek tartotta, pedig a gondolatainknak ritkán tudunk parancsolni.

Nagyon sokan boldogan, a napokat, perceket is számolva várják, mikor mennek végre a megérdemelt pihenést és kikapcsolódást jelentő gyógykezelésre. Marika inkább szorongott, és csak Laci unszolására csomagolta össze a szükséges holmikat, közvetlenül azelőtt, hogy reggel Túróctapolcára utazott volna. Igaz, hogy Felvidék keleti végeiről, ahol a kis falucskájuk volt, Túróctapolcáig elég jelentős a távolság, és vonattal jó pár óra zötykölődésbe és fáradozásba került volna, de Laci most igazán nem a munkáját helyezte előnybe, hanem bepakolta az új Audi személyautójuk csomagtartójába a felesége kofferját, és korán reggel indultak a nagy útra. A házasságuk már elég régen mindkettőjüknek csak olyan megszokott rutin volt, de Laci nem is gondolt arra, hogy a felesége boldogtalan, és talán azért depressziós. Ő a sikeres vállalkozó büszke szemeivel nézte a családjuk helyzetét, és nem a szerelmes férfi szemeivel. Eszébe sem jutott, hogy Marika talán akkor volt elégedettebb, mikor még szerényebben éltek, de boldogan összebújva tervezgették a közös jövőjüket. A fiatalasszony  is lassan beletörődött abba, hogy a szeretett férjével egymás mellett, és nem egymással éljenek. Talán érzékenyebb volt a lelke, ezért a hivalkodóan berendezett vendégszoba magányában sokszor könnyes szemekkel nézett a semmibe. Pár óra alatt a Túróctapolcai gyógyfürdő legelőkelőbb épülete előtt parkolta le Laci az Audit. A búcsúzkodás kicsit tovább tartott, hiszen mindketten nagyon szerették egymást, csak az élet kicsit szétzilálta útjaikat. Még Laci sem gondolta, mennyire nehéz lesz két hétre elválni a feleségétől, és talán a könnyeivel is küszködött, mikor magányosan tette meg a visszautat falujukba. Hiába suhant el körülötte a gyönyörű felvidéki táj, az Alacsony, és Magas Tátra égbe nyúló bércei, a felújított Szepesi Vár dicsőséges nagysága. Neki csak az járt az eszébe, hogy három hétig az üres otthonukba fog haza térni, ahol senki sem fogja várni.

Marikának is hasonló gondolatok keringtek az agyában, mikor elfoglalta a kétszemélyes apartman egyik lakórészét, és kipakolta ruháit. Az apartmannal teljesen meg lehetett elégedve, hiszen minden elképzelhető igényeket kielégített. Marika érkezett előbb, mint a szobatársnője, és kíváncsian várta, kivel fogja tölteni az elkövetkező két hetet. Éppen végzett a ruhái pakolásával, mikor kopogtak az ajtón, és egy fiatal úri hölgy lépett be, maga után húzva a nagy kerekes kofferját.

Szlovákul köszönt, és bemutatkozott. Irénkének hívták, és kiderült, hogy szintén tanárnő egy Csallóközi kisvárosban. Mikor Marika a kisváros nevét meghallotta, reménykedve, magyarul kérdezte:

- Irénke, nem beszél ön magyarul?

Nagy volt az öröm, hogy mindketten magyarok. Most már Marika sem bánta, hogy ideutazott.

Folyt. köv.