Csendbe burkolódzik a város népe,
s ahogyan beragyogja a gyertya fénye,
egyszeriben tündérország lesz belőle,
apró gyémántpor hull a háztetőkre.

Ünneplőbe öltözik a szép fenyő,
ma a dúsnak s szegénynek is jut betevő,
és amíg könnyeid fürösztik testedet,
a komor bánat hagyja el lelkedet!

Fentről mosolyognak ránk az angyalok,
átölelnek szárnyak, s láthatatlan karok,
engedd, hogy a szeretet is megöleljen,
s a reményed meghallgatásra leljen!