Látjátok kedves testvérek,
emlékekből élek.
Mily halványak, csont-soványak,
árnyai a nyárnak.
Vagytok e még, ha igen, hol,
velem magány lohol.
Fakul felettem november,
de élni, tenni kell.
Nyelem a nappalom szennyét,
átmosnak az esték.
Könyv, vadszőlő a vigaszom,
Vérszín a teraszon.
A véget vád ne zavarja,
legyintek szavakra.
Hit, egyház, felekezetek,
Uram, Te add kezed.
Halálos bűnöm már nincsen,
néha még vétkezem.
A lányokhoz kevés közöm,
melegen öltözöm.
Évszakok csereberéje
ajándék helyébe.
Ami édes volt, most fanyar,
az íze is kapar.
Az ember mily lassan fogy el,
érzem a szívemmel.
Se dicséret, áldás, szitok,
magamban maradok.
Mit ígérhet az őszi ég,
 szemem már madár-kék.
Százezer nap volt az enyém,
dúsgazdag voltam én.
A létemet így szerényen
is, tűröm, viselem.
Lét utáni lét, vagy nemlét,
üres seregszemlék.
Látjátok kedves testvérek,
Már csak ennyit érek.

2017 okt. 25.