Szonett

Már hajlott a vállad, gyengül a kar,
Néha megáll a toll öreg kezedben,
De belül egy erő, mely ismeretlen
Segít, és a nyugalom lágyan betakar.

Arcodba csap zápor és vad zivatar,
Úgy érzed, véged van, nincs már kegyelem,
Homály követ, kétely burka a szíveden,
Tested megtört, a lélek élni akar.

A világ kegyetlen, hited a remény,
Tudod határod, a vágyad is szerény,
Benned a fény, nem zavar káosz, zsivaj.

Az avar sétádon bíztatón zizeg,
Megnyílnak feletted az őszi egek,
Mert a lelked már örökké fiatal.

2016. szept. 22