Olykor fukar és szűkösen fizet,
fárad, felüdül, vibrál az ideg,
éheztet szegény ebéd, reggeli,
a teríték koplaltat, zsarnoki.
Lemondó, aztán meg csak követel,
kegyetlen diktátor, hogyha az kell.
Önnön burkomnak fogságában tart,
vihart szülve felszakít zivatart.
Mindent átértékel, átfogalmaz,
nem elég a hazug adathalmaz.
Naivan kitanult, leleményes,
néha, bús tompa, máskor napfényes.
Ketten vagyunk szoros egymagunkban,
korlátozottan és határtalan.
Fényesíti ifjúságom tükrét,
fixa ideája az öröklét.
Mélyen megalázva is magasztos,
kétkedőn kötődik a holnaphoz.
Zaboláz, békít gőgöst és hiút,
hiteget, hogy mindig van, lesz kiút.
Sokszor hűtlen, de még el nem hagyott,
szolga, de parancsoló is vagyok.

2014, 05 04.