Egy halk hangot hallok,
suttogás a légben,
tán a bárányfelhők,
fenn a magas égben?

Nem lelem forrását,
bárhová is nézek,
hisz egyedül vagyok,
ez csupán a lélek.

Hallgatom mit mondhat,
mi lehet oly fontos,
de nem értem szavát,
olyan halkan suttog.

Talán ha ordítana,
kiabálna velem,
hallaná süket fülem,
látná két vak szemem.

Belülre kell figyelned,
csendes halkan mondja,
ne hagyd, hogy bántsanak,
tapossanak porba.

Nyomorult lesz a lélek,
ha soha nem jut szóhoz,
ha csak szidás van,
soha nem kap bókot.

Ember vagy, értékes,
fedd fel végre magad,
nyisd ki szemeidet,
emeld fel a szavad.

Mert a szépre vágyok,
kedvességre, jóra,
úgy virulok, nyílok,
mint a legszebb rózsa.