Levi és Léna békésen játszanak a szőnyegen. Legalábbis én még abban a hitben vagyok, hogy békésen, amikor egyszer csak megtörténik a katasztrófa. Levi véletlenül hozzáér Léna lábához. Nem rúgta meg, nem lökte fel, még csak meg sem mozdította különösebben. Egyszerűen hozzáért.
Az én kislányom viszont úgy vágódik hátra, mintha legalábbis az Orient expressz gázolta volna el a nappali közepén. Levi csak néz rá nagy, kerek szemekkel. Látszik rajta, hogy próbálja megfejteni, vajon mikor és hogyan került egy tömegszerencsétlenség közepébe. Én már ismerem ezeket a nagy drámákat, ezért komótos léptekkel indulok a helyszín felé.
– Léna, mi a baj?
– Levi megrúgott!
– Anya, én nem rúgtam meg, csak hozzáértem! – védekezik Levi teljesen értetlenül.
– De fáj, Levi! Kérj bocsánatot!
Na, mondom, álljunk csak meg! – Semmi nem történt, Léna! Fejezd be a hisztit!
– De nem érted, hogy fáj, anya?
– Akkor adok egy gyógyszert, majd elmúlik.
– Nem kell gyógyszer!
– Akkor nem is fáj! – vág közbe Levi, aki láthatóan kezdi elveszíteni a türelmét az igazságtalan vádaskodás miatt.
– De fáj! Kérj bocsánatot!
Na, itt már úgy döntök, ideje alaposabban kivizsgálni az esetet.
– Akkor hadd nézzem azt a nagy sérülést!
Léna ünnepélyesen felhúzza a nadrágja szárát. Megvizsgálom a lábát. Se karcolás, se pirosság, se duzzanat. Semmi. Még egy árva horzsolás sem, ami igazolná ezt a világméretű tragédiát. Én pedig a lehető legkomolyabb arccal megszólalok.
– Jaj, kislányom! Ez nagyon komoly! Ezzel azonnal be kell mennünk a baleseti sebészetre, hogy Norbi doktor bácsi megvizsgáljon, aztán le kell vágnia a lábadat! Ez már csak úgy gyógyul meg!
Léna egy pillanat alatt felpattan. A fájdalomnak nyoma sincs. A könnyek felszáradtak, a sérült végtag ismét tökéletesen működik. Rám néz, és csilingelő hangon közli.
– Anya! Már nem is fáj! – Majd egy rövid szünet után hozzáteszi!
– Kérek egy csokit!
Hát, kérem szépen, csodák márpedig vannak! Norbi doktor bácsi megúszta a műtétet, Léna lába megmenekült, Levi pedig végre felmentést kapott a súlyos testi sértés vádja alól. A csoki viszont valahogy még mindig napirenden maradt. Úgy látszik, nálunk a gyógyulásnak is megvan a maga tarifája!
TM