Szól már a muzsika, vigadoz' a násznép,
táncra perdül lábuk, már a bútor sem ép,
ropja az ara is, boldog pír az arcán,
mellette a párja, karja nyugszik karján.

Bús az örömanya, szemébe könny szökik,
férjhez ment leánya, tőle elköltözik.
Másik szeme nevet, lett hát egy fia is,
ki helyreteszi őt, ha egy kissé hisztis.

Átadták az arát, fogadta nászuram,
asszony lesz a lányból, most sok gond rázuhan,
mit eddig nem ismert, főzés, takarítás,
ez vár majd őreá, s családalapítás.

Hajnalig ropják már, de mind belefárad,
Észre sem veszik tán, a hold is elbágyad.
De most jönnek csak rá, eltűnt az ifjú pár,
Vajon hova mentek? Rájuk most vajh' mi vár?

Tekintetük ekkor... sóvárgó és irigy,
gondolatuk látszik: jó volna egy új frigy,
az az idő elmúlt, most táncra hív a dal
öblítsük le torkunk! Mivel? Alkohollal!

Fetreng már a násznép, pálinkagőz szárnyal,
Felkiált a násznagy: Cigány húzzad százzal!
Mulassunk hát együtt, míg a nap majd felkel,
legyen tele hasunk finom ételekkel.

Elfárad reggelre, elvonul a násznép,
nem marad utánuk csak romba dőlt látkép.
Ott, az asztal alatt, egy kutya csontot rág,
gondolja magában, csuda jó e világ!

Csendes már a sátor, csak a légy, mi zümmög,
maradt bőven étel, pár kutya sündörög.
A romhalmazt nézi, dünnyög a kocsmáros,
takarítás vár rá, hát ezért házsártos.

2016. augusztus 24.