Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

"Legenda a Nő teremtéséről" (Ismeretlen szerző)

zsuzsa
zsuzsa képe

Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt.
Elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogyan teremtette a nőt.
E legenda igaz, őse hindu,
aki hallja, az nem lehet,  
hogy tőle meg nem indul. 
Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok.
Ami szép volt, ami jó volt,
mindent bele fektete,
Ő maga is megcsodálta
mire készen lett vele.

Domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok,
és a többi! Részletezni
nem is nagyon akarok.
Szeme , füle, szíve mája,
lába is, hogy lépjen rája
hogy így visszagondolok,
csupa-csupa jó dolog.
 
No de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag.
Míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogy ha segít magán
az isten is megsegíti.

Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól
és nekiállt nőt csinálni
ahogy azt ma mondanátok,
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.
 
Az ezüst Hold kereksége,
pálma sudár merevsége.
Őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikéknek kecsessége,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz oroszlán rémuralma.
Páva tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe.

Mérges fullánk kis darázsba,
felparázsló tűz varázsa,
csorgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla-hangja
és a többi és a többi
az is, ami ki lett hagyva.
 
Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtvényt
neki adta, illetőleg 
rásózta az ő nyakára.
Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az Isten csak megérti.
 
Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény
akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyűgös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok.

Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!
 
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznd,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!
 
Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve, 
hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de hiányzik az a némber.
Ettől vagyok én most bajba!
Hiányzik a dalos ajka!

Milyen kedves mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez
néha napján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó,
izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza, 
szükség van a feleségre!
 
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi,
s panaszkodik azt remélve
hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én sem értem
de csak némber az a némber!
Sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm.
Köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob.
Minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol.
Így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!
 
Ez már sok volt az Istennek
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed!
Nekem is van egy kis eszem,
Többé vissza sose veszem!
Oktalanságodon okulj,
ahogy tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek Téged is!
 
Sok millió éve ennek,
de semmi sem változott
Ma is így vagyunk a nővel:
hol áldott, hol átkozott.
Nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy akkor is,
ezt csináljuk amíg élünk,
így jön el az aggkor is.
Amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk:
Tragédiánk egy mondatban:
se velük, se nélkülök!
 

 

Rovatok: 
Humor