Amikor 9 év, reménykedő várakozás után azt az örömteli hírt kaptam, hogy áldott állapotban vagyok, nem tudtam felfogni és az egész 9 hónap alatt sem sikerült. Olyan lelkiállapotba kerültem, amire „egy másik világban jártam”, volt a jellemző. Talán kicsit ténylegesen a föld felett jártam, olyan boldog, és türelmetlen voltam. Valahogy másképp, a valóságtól elrugaszkodva éltem a mindennapjaimat.
     Nem unatkoztam ugyan, mivel addigra már örökbe fogadtunk egy kislányt, aki akkor volt az ötödik évében és várta a kistestvérét.
Nem volt eseménytelen a terhességem, hiszen egész idő alatt félő volt, hogy nem tudom ki hordani. Megtettem mindent azért, hogy ezt elkerüljem és hála Istennek még tovább is hordtam a ki szabott idejénél.

     Amikor nyílt az ajtó, a szívem a torkomban dobogott annyira vártam, hogy meglássam.
Láthassam azt, akit már nagyon sok éve vártam. Tudtam, hogy nincs visszaút. Amit kapok, az az enyém, ha tetszik, ha nem. Persze, ez csak egy buta gondolat volt, hiszen bármilyen is, örömmel fogadtam, Isten ajándékaként. Ekkor lépett a szobába a nővér, karján a legcsodálatosabb lénnyel, az én várva várt kislányommal. A pólyából csak az aprónak tűnő, hunyorgó szemei világítottak, mint a tenger gyémántjai, ahhoz hasonlított. Úgy fénylett, ahogy utána sohasem.
Összeráncolt homlokkal figyelt és amint lerakták mellém, rögtön mohón enni kezdett. Nem kellett biztatni, tudta mi a dolga és tudja az óta is.
      Felnőtt nő lett, akit a távolság elvitt tőlem. Családanya lett és ez által a legboldogabb nagymamává tett engem. Három év alatt, két kis unoka. Egy kislány Hanna 2 éves, és egy kisfiú István 5 és fél hónapos. Csodálatos gyermekek. Még ugyan kicsik, de együtt már egy gyönyörű családot alkotnak.
 Fiam nem született, de a lányom által kaptam fiúkat is. A szerető vejemet, és a drága kis unokámat.

      Egy anya életének kiteljesedése a gyermek, aki tovább örökíti a vérvonalat, egy kis darabot belőlünk, szülőkből. A jót és a rosszat is magukban hordozzák és mi pedig ez által bennük és leszármazottaikban élünk tovább.
     Értük hálát adok Istennek, hogy elmondhatom nem éltem hiába, mert a jövő nemzedékéhez hozzájárultam, mint ahogy a mi szüleink, nagyszüleink, őseink is tették ugyanezt.

Debrecen, 2021.09.29.