Mert tanúim rá a hegyek, fellegek,
Kezedbe helyeztem sorsom, életem,
Hogy az időkön át Veled lehessek,
Amíg nyitva napjaim a terekben.
Megkeseredtem, tán nem jól szerettelek,
Mint ahogy magamat sem, itt legbelül
Benned keresem a jót és a szépet
Még most is, amint a vágy lassan kihűl.
A megbánások, lázak és a vétkek
Súlyát, fájdalmát nehezen viselem,
Mindenem Neked adom, hogyha kéred,
A szeretetem örök és feltétlen.
Nem lehet az ember soha elég bölcs,
Hiába a szándék, elszánt akarat,
Lehullunk majd, akár fáról a gyümölcs,
Ha emészti lelkünk gyűlölet, harag.
Már látom a véget, és semmi kétség
Bennem, ám sötétben is van napsugár,
Fény, homály, magasság és hideg, mélység,
Te döntöd el azt, hogy reánk még mi vár.
Mintha az életünk fintora volna,
Zúdultak ránk szelíd vad, szelíd szelek,
Kegyetlen ciklonok csapnak arcunkba,
Közöttük sem engedem el kezedet.

2016. aug. 21.