Lelkem kell, hát nem adom!
Várj még résnyire nyithatom ..
De a szó,a vers tiéd
Azt viszi lelkem eléd .
Lépteim lassulnak...
Szavaim halkulnak,
A szívem a régi..
Lelkem zokog, ha bánat éri....
Bánat a szenvedő gyermek láttán..
Jön a tél, hideg lesz vackán..
Kísér egy ártatlan szempár..
Könny, s félelem,pár éve múlt már,,
Vajon merre jár..,milyen út várt rá?
Eljutott e messzire, vagy nincs semmije?
Csak kinyújtott anyai sovány kéz
S most is nélkülözéssel szembe néz..?
Megy a szenvedés országútján
A NINCS ül a gyermek vállán.
S a felnőtteknek nincs szíve
Nem érti ő, miért kell vezekelnie...
Igen fáj a lelkem ezért a gyermekért!
S a többi bajba jutottakért...
Most is látom bánatos tekintetet
Nincs lelke, aki ilyet elfeled!
S én sem tudtam rajta segíteni!
Csak arcáról könnyet letörölni..
S kis öröm mosolyt csalni!
Neki szép játéka sem volt talán?
Néha volt jó falat asztalán!
Igen fáj a lelkem, ezért, s a többiért...
Sorakozik a sok miért, miért?
Miért kell így lennie?
Miért kell a gyermekeknek szenvednie?
Mikor velünk lehetne a szent Béke...
Béke és nyugalom, s kenyér az asztalon!
Hisz az anyaföldünk megtermi mindenét..
S nekünk nem kell a nagyvilág!
Hazánk eltarthatná minden fiát!
Hazánk, te hű anya, vagy mostoha?
Ne kelljen gyermekeidnek vándorolnia!
Fogd szorosan gyermekeid kezét!
Ne széledjenek a nagyvilágba szét!
Lelkem kell, hát még nem adom!
Még sok amit el kell mondanom!
Kevés az igaz szó, nagy a fájdalom!
Lépteim lassulnak, szavaim halkulnak...
De a verssel fájdalmatok a világba kiáltom!
2O14.1O.16.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna
(Egy szegény családnak ,aki Nyugatra ment,segítettem,
ideglenes szállást kaptak Szociálís Otthonban...Egy hét múlva
tovább mentek. Gyermeket sajnáltam nagyon..Nem tudom mi lett velük..)
