Május elsején a szív kivirágzik:
tarka kert, körötte zöldell a rét.
Nőszirommal pünkösdi rózsa játszik,
s orgonabokor bólogat odébb.

Május elsején minden oly egyszerű,
a lélekre fénycseppek hullanak.
Színes angyalárnyékot vet a derű
és senkit nem érdekel a holnap.

Május elsején a felhők sem sírnak,
napkoronggal labdáznak az égen,
gyors fecskeszárnyak örömódát írnak,
s pacsirtáé a víg dalos érdem.

Május elsején szelíd minden emlék,
letűnt majálisok üzennek így –
copfos lányokat kergettem ott nem rég,
s bejártam a szűz tavasz berkeit.

Május elsején ébrednek a rózsák,
közéjük fekszik a kérges bánat.
Ó, csak még egyszer nyakam köré fonnák
a szirmaikból font bűvös sálat.

 2017.04.30.  Csorba Tibor