Már nem akarok és mégis újra írok
Csábítanak tollak zizzenek papírok
Illúzió minden hol van az igazság
Sírokban porladnak a legkedvesebb múzsák
 A legszürkébb napon is van egy pillanat
Mikor egy verssel összeadom magamat
A környezet kopott üres ingerszegény
Még vénen is felficánkol bennem egy gén
Hogy írjak reménytelenségről reményről
A világ fala épül e vagy épp ledől
De mindez nélkülem úgy is megtörténne
Miért van szükség az én szerény versemre
Mért nem iszok dorbézolok vagy csak vagyok
Hisz helyettem már rég döntöttek a nagyok
A szerencsém mosolya ráncos fogatlan
Már százszor vagy tán ezerszer megfogadtam
Hallgatni fogok és majd szófukar leszek
Könnyelmű aki ír manapság verseket
Ha néha kinyitom az égre a lelkem
Vad viharfelhők tornyosulnak felettem
A vállam is szaggat felködlő hangulat
Diktálgat sorokat rímeket strófákat
Mikor sajog a lélek megszakad a szív
A költészet poézis kontra produktív
Kezemben egy nyugdíjas vásárlókosár
Csak kenyér tej és hozzá kis parizer jár
Este megfogadom de nappal megszegem
Délután bütykölök ismét egy versemen.

2017. nov. 26.