Még március van,
de a nappalok már mellig érnek –
hűs habjaik gáncsot vetnek a fénynek,
s szerelemtől remegnek mosolygó női térdek.
Most virágzok ötödször érted:
öt tavaszunk volt. Lemérted,
amit kaptunk eddig is mily temérdek?
Bár folyton kérsz, s én folyton kérek,
el nem fordít bennünket már az érdek.

Még március van,
de már csak alkonyatja ásít –
fényes szelekkel bomlik az a másik:
széles mellű április bokázik
a reménytelenségből a reménnyel idáig.
Ötödik tavaszunk szép, ugye kedves?
Új szív, kicsinyke dobog közel a tiedhez:
kettőnk sarja méhedben repdes –
most legközelebb hozzánk maga az Élet lesz.

Már április jön,
a hónap elhozza a holnapunk –
ma éjjel gólyák röptéről álmodunk,
s a pólyát kötözzük szertelen. Magunk
ha voltunk, magányunk ütve jár,
e márciussal a múlt tűnne már
és szemben új fények tükre vár…

            Anno   Cs.T.