A faluvégi házban Márti már türelmetlenül ült tolószékében.Amióta nyáron hazahozták a kórházból, az ő világa nagyon beszűkült. Reggel az édesanyja segíti öltözködni, utána az édesapja, vagy a bátyja, Zoli beülteti a tolószékbe.  Ennyi...
     Az, hogy közben mi történik körülötte, nem is nagyon érdekli. Az ő vidám és boldog ifjusága Új év reggelén ért véget.Hogy is történt? 
Az álomszép Karácsony után minden este találkozott Jancsival. Csak úgy, céltalanul bolyongtak a falu utcáján. Néha betértek a többi fiatalokhoz az ifjusági klubba, de ott is erősen szorították egymás kezét. A szerelem akkor a legszebb, mikor bimbóból virággá nyíllik - és ők most ezt élték át. Tervezgettek, álmodoztak. Már nem is a jelenben jártak, hanem jó pár évvel előbbre, mikor már a gyerekeik is körülöttük zsonganak. ...De szép volt ez a pár nap. A szilveszteri bálon úgy ültek egymás mellet a fiatalok körében, mintha már nem is csak szerelmes pár, hanem házaspár lennének. Egy fiúnak sem jutott volna eszébe, hogy Mártit táncba hívja, mert tudták: Márti ezentúl csak Jancsihoz tartozik.

     Szinte repültek a csárdások, keringők ütemére, de Mártinak a felejthetetlen tangó van az eszében.Ezt a táncot kevesen szerették táncolni. Olyankor a párok a parkettán csak lépegettek, lötyögtek. Mártinak mégis ez volt a kedvenc tánca. Eddig csak otthon, a tükör előtt próbálgatta, de már régen elképzelte, hogyan is táncolná Jancsival. Most eljött az alkalom. Mikor a zenekar a tangó első ritmisait leütötte,sokan leültek, és így egy üres tér maradt a parketta közepén. Ahogy Márti és Jancsi táncolni kezdtek, tüzesen, forrón egymáshoz simulva, ez a tér egyre tágult. A végén csak ők táncoltak. A többiek körbe álták, és csodálattal tapsoltak.
     Milyen szép volt...

Jancsi egészen a kapuig kísérte, és most már olyan természetesen, csókkal búcsúztak egymástól. Álmodozva nyitotta a bejárati ajtót, már a következő találkozásra gondolva.
Benyitott az előszobába, és ott már édesanyja várta :     "Márti, nem gondolod hogy még korai legényekkel sétálgatni, hiszen csak a tavasszal múltál 18 éves?!"

Márti megszeppenve állt édesanyja előtt. Eszébe sem jutott, hogy ellenezni fogják szerelmüket, hiszen Jancsi már leéretségizett, maholnap katona, ő meg tavasszal fog érettségizni. Édesanyja már 18 éves korában férjhez ment. Nem is tudta, mit válaszoljon.Soha nem voltak szigorú, vagy kegyetlen szülei. Szerető édesanyja,édesapja volt. Nem is értette, hogy most mi rosszat tett, ezért teljesen ártatlanul felelte:      "Jancsival szeretjük egymást, édesanyám."
     Ekkor az édesapja is előlépett a háttérből: "A Jóistent kel szeretni, a szüleidet meg tisztelni! Soha többé nem találkozhatol azzal a fiúval!"
Többet egyikük sem mondott. Nem is volt rá szükség. Mártiban így is egy világ omlott össze. Annyira szerette és tisztelte a szüleit, hogy megpróbált lemondani szerelméről. 
     Többet nem találkozott Jancsival. Még az állomásra sem kisérte, mikor a fiatalság körében, a nagypapája társaságában ment a vonathoz, hogy bevonuljon katonának. Csak az ablakból a függöny mögül nézte, szomorú könnyes szemmel. Intett is neki, de ezt senki nem látta. Tudta, hogy Laci,a Jancsi legjobb barátja szívesen megadná a Jancsi postai címét, de ő mégsem kérte tőle. Igazán megpróbált a szüleinek eleget tenni, megpróbált élni, felejteni. A hétköznapokon nem is volt ez nehéz, hiszen készült az érettségi vizsgákra. De mindég félt a szombat estéktől, mikor a barátnők jöttek érte: "Gyere Márti, menjünk sétálni, szórakozni." 
     Azt vette észre, hogy gyakran ellátogat hozzájuk  Kolonyi Józsi a szomszéd faluból. Derék, jóravaló fiú volt. Már két éve leszerelt a katonaságtól.  Márti eleinte nem tudta elképzelni, kihez is jár náluk. A Zoli bátyjának már családja volt, nem járhatott egy legénnyel szórakozni. Az édesapja leült a Józsival beszélgetni, még borral is megkínálta - de a legény mégsem az öregekhez jár!
    Eleinte Márti hallani sem akart erről a kapcsolatról. Június első vasárnapján -éppen pár napja volt a zsebében a friss érettségi bizonyítvány- mégis beült Józsihoz az újonnan vett autójába, hogy kicsit kikapcsolódjon- Sajnos, ez volt a veszte! Józsi nem volt hibás. Ahogy hajtottak ki a faluból, a kereszteződésben a mellékútról beléjük hajtott egy teherautó. Márti a többire nem emlékszik. Csak a kórházban tért magához. Az óta is tolókocsiban zajlik az élete.
      Annyira várta ezt a karácsonyt. Nem is a karácsonyfa, az ajándékok miatt. Még csak nem is azért, hogy az ünnepek után utazik Prágába, ahol talán megszabadul a gyűlölt tolószéktől, hiszen a műtétektől nagyon félt. Ő élete legszebb napjának első évfordulóját fogja ünnepelni ! Azt a napot, mikor Jancsival először szorították egymás kezét.
     Mikor tolószékbe került, először fel sem fogta, micsoda szörnyű sors vár rá. Sokat sírt, de a végén letargikussá vált. Valamiféle büntetésnek vette a sorsát, hogy Jancsit gyáván elhagyta.  Most, hogy újra éled a remény, lehet hogy mégis járni fog. Arra gondolt, talán Jancsi  visszajön hozzá...talán a szülei is megértik, hogy neki csak az a fiú jelentheti a boldogságot. Talán...!
Ezért várta ennyire a kántálókat, és velük Jancsit.
     Már messziről hallotta vidám beszélgetésüket, zajongásukat. Ő az első szoba besötétített ablaka előtt ült tolószékében. Nem akarta, hogy Jancsi lássa, mennyire türelmetlenül, szinte áhitattal várja Őt. Mikor a fiatalok a kapuba megálltak, minden szavuk behallatszot az első szobába. Hiába volt feldíszítve a csillogó karácsonyfa. Hiába volt meg minden remény arra, hogy a jövő karácsonykor talán Márti is ujra a fiatalokkal mehet kántálni. Mintha kést döftek volna Mártiba Jancsi kemény szavai: "Engem egyszer ide nem fogadtak be, akkor nem is megyek ide!"

     folyt.köv.